Az ember, aki hétszer cserélte be az új cipőt

Teljes történet

Az ember, aki hétszer cserélte be az új cipőt

Én évekig dolgoztam egy nagy cipőbolt-hálózat több üzletében is. Rengeteg furcsa vevő volt, de volt egy, akit soha nem fogok elfelejteni.

Elsőre semmi furcsa nem volt a negyvenes fazonban. Felpróbált pár cipőt, választott egyet, kifizette, elment. Fél óra múlva visszajött, hogy becserélné egy másikra. Kérdeztük, hogy másik méret, másik cipő? Nem, ugyanez a méret, ugyanez a cipő, csak egy másik cipő. Kihoztuk neki, felpróbálta, nem jó. Hozzunk másikat. Mondtuk neki, hogy de hát ezek mind egyformák. Nem, hozzunk ugyanabból a méretből ugyanolyat, csak másikat.

Egyáltalán nem hittük el. Nagyon furcsa volt. Még felpróbált kettőt, elvitte, de visszajött még egyszer. Végül az összes boltban levő, ugyanolyan cipőt felpróbálta, összesen hét volt belőle. Amikor elvitte a kiválasztottját, fogadtunk, hogy visszajön-e, de nem láttuk újra. El nem tudom képzelni, milyen különbségeket láthatott a cipők között.

Ilona, kiskereskedő, Budapest

A hölgy, aki megmelegíttette a Somlói galuskát

Teljes történet

A hölgy, aki megmelegíttette a Somlói galuskát

Sok furcsaságot láttam, de a somlóis hölgy volt talán a legfurcsább.

Nagyjából kétnaponta jött a cukrászdába, ahol dolgozom. Bunda, ékszerek, kiskutya a kezében. Mindig Somlói galuskát rendelt, és mindig visszaküldte, hogy melegítsük meg. Mikor először mondta, nem is értettem, de elmagyarázta, hogy azt szeretné, ha beraknánk egy mikróba és melegítenénk úgy egy percig.

Mondanom sem kell, hogy a végeredmény leginkább egy kis tál furcsa levesre hasonlított. Egy kicsit sem volt gusztusos. A tejszínhabból meleg tej lett, a kakaós öntet felforrt, a piskóta szétázva úszkált a lében.

De a legjobb: Pár hónap után egyszer kivittem neki úgy, hogy eleve megmikróztam. Leteszem, ránéz, aztán rám, és így szól:

Ez meg mi? Ezt nevezi maga Somlói galuskának?

Szandra, felszolgáló, Zalaegerszeg

A bácsi, aki nem talált
ki a boltból

Teljes történet

A bácsi, aki nem talált
ki a boltból

Tizenhat évig voltam üzletvezető több élelmiszer-láncnál.

A kedvencem talán a bácsi volt, aki eltévedt a boltban. Már órák óta ott volt, amikor szóltak a kollégáim, hogy valami gond lehet vele, mert körbe-körbe jár.

Egy bevásárlókocsit tolt, ami tele volt áruval. Szegény zavarában mindenféle dolgot lekapkodott a polcokról. Odamentem hozzá, hogy segíthetek-e, mire mondta, hogy nem, csak vásárol, de mikor mondtam neki, hogy órák óta kering az üzletben, és nem úgy tűnik, mintha bárhova menne, akkor megsúgta nekem, hogy nem találja a pénztárat.

Úgy gondoltam, hogy nem szabad megalázó helyzetbe hoznom. Jó hangosan azt mondtam neki, hogy amit keres, sajnos nálunk nem kapható. Halkan megkérdeztem tőle, hogy az összeszedett árukból mit szeretne megvenni, mondta, hogy kenyérért meg vajért jött. Mondtam neki, hogy a kocsiját majd én elrendezem, csak hagyja itt, összeszedtem neki a kenyeret és a vajat és kikísértem. Az üzlet előtt nem győzött hálálkodni, és mondta, hogy még sosem fordult elő vele ilyesmi. Mondtam neki, hogy legközelebb nyugodtan kérjen segítséget bármelyik eladótól.

Ezt még sosem meséltem el senkinek, de azt hiszem, kell, hogy mindenki lássa, hogy egy kis jó szándékkal mindenkinek jobb napja lehet.

Ferenc, kiskereskedő, Kecskemét

A vendég, aki mindig visszaküldte az első üveg bort

Teljes történet

A vendég, aki mindig visszaküldte az első üveg bort

Dolgoztam egy elég drága belvárosi étteremben, ahova járt egy ilyen negyvenes férfi. Pár havonta jött, mindig más nőt hozott oda. Az volt a szokása, hogy mindig kirendelt egy üveg drága bort, és a kóstolásnál mindig azt mondta, hogy ez dugós, hozzunk másik üveggel. Legalább ötször megcsinálta ezt, amíg ott dolgoztam. Természetesen sose volt dugós a bor, amit kivittünk neki.

Nagy bajunk nem volt ezzel amúgy, mert a kibontott borokat mindig el tudtuk adni aztán, de azért kicsit kellemetlen volt. Egyszer egy kollégám úgy vitte ki neki a bort, hogy már nála volt a másik palack. Nézett nagyot, amikor eljátszotta a kis drámát, és a kollégám a háta mögül elő is kapta az új üveget. A nője csak mosolygott. Utána többet nem küldött vissza bort.

István, felszolgáló, Szeged

A vásárló, aki minden nap kérte a panaszkönyvet

Teljes történet

A vásárló, aki minden nap kérte a panaszkönyvet

A kávézóban, ahol dolgoztam, volt egy törzsvendég, aki minden egyes nap kérte a panaszkönyvet.

Úgy használta, mintha valami író lett volna, aki naplózza a mindennapjait. Olyanokat írt a panaszkönyvbe, hogy „Ma a személyzet egy olyan helyre ültetett, ahol túl erősen tűzött a nap. Mire megszoktam és megszerettem, távozott a kedves napsugár. Csalódottságom nem ismer határokat.” Egyszer beírt azért, mert túl sok buborék volt a buborékos vizében, egyszer meg beírt azért, mert a szénsavmentes vízben nem érezte, az ahogy ő írta „természetes enyhe szénsavasságot”.

Egy idő után már szinte szó nélkül vittük neki és kíváncsian vártuk, mi lesz a baja. A legviccesebb talán az volt, amikor azt írta, hogy felháborító, hogy nincs gulyásleves az étlapon. A kávézóban.

István, felszolgáló, Szeged